Láttuk, hogy az egyenlőség gondolta már igen korán megfogalmazódott ott, ahol felmerült egy igazságosabb, boldogabb társadalom megvalósítása. Lassan nyilvánvalóvá vált, hogy az egyenlő bánásmód az érem egyik, míg a másik megkülönböztetésének tilalma az érem másik oldala hiszen hogyan lehetne egyenlőséget feltételezni ott, ahol bizonyos csoportok tagjainak nem járnak ugyanolyan jogok, mint a többieknek. A diszkrimináció tilalma pontosan erről szól, hogy senkit ne lehessen hátrányosan megkülönböztetni azért, mert egy mások által lenézett csoporthoz tartozik. A sokféleség tisztelete, az emberi méltóság elismerése mindnyájunk érdeke, nem pusztán a kisebbségekhez tartózó egyének ügye. Ahhoz, hogy a társadalom egyensúlyban, harmonikusan működjön, minden egyes tagjának meg kell adni az esélyt a harmóniához és az egyensúlyhoz. Ráadásul az egyenlőség nem az egyenlő bánásmódban rejlik, hanem az egyenlő esélyekben! Ha egy tolószékkel közlekedő embernek lépcsőt biztosítunk egy hivatal bejáratánál, mint egy járóképesnek, vajon éppen annyi esélye van elintézni az ügyeit, mint másnak? Az esélyegyenlőség kérdése így függ össze az emberjogi kérdésekkel, és ezért van az, hogy a nemzetközi szervezetektől a nemzeti kormányokig egyre több figyelmet szentelnek a biztosítására. A kormányok, intézmények, nemzetközi szervek mellett azonban az egyén (az enyém, a tiéd, a miénk!) felelőssége is, hogy mennyiben valósulnak meg az egyezményekben, törvényszövegekben lefektetett ideálok!