Az Európában kialakuló feudális rendszerekben a rabszolgákat hűbéresek váltották fel, felettük hűbéruruk szinte teljhatalmat gyakorolt. A középkori Európában ez az alá-fölé rendeltség átszőtte a társadalmat, és a hatalmi viszonyokat sokáig egyedül a származás szabta meg. Fontosságát mutatja, hogy bár a kora középkorban a nacionalizmus ismeretlen volt, Európában a népeket vélt bibliai leszármazásuk alapján mégis sikerült „tudományosan” rangsorolni. Az elképzelések szerint minden nép Noé egyik fiától származott. A dolgot kitervelő keresztény királyságok rendelkeztek a legelőkelőbb őssel, Jafettel, más népek Sémtől eredtek, Kámtól származni viszont (akit a feketék, és – az államalapítás utáni időkben egyben a magyarok ősének is tekintették) kifejezetten alacsony ranggal járt. Persze a keresztény szemmel pogánynak számító sztyeppei nomád népek sem voltak kispályások. Népneveik elemzésénél kiderül, hogy a saját nyelvükön mind magukat nevezték el embernek.
A hivatalos kultúra Európában a nemesek, kiváltságosok kultúrája volt, de a kereszténység és a nemesi családok szövevényes kapcsolata egyfajta nemzetek felettiséget is jelentett, ahol nem a királyságok (gyakran változó) határai, vagy a nyelv, hanem egyedül a vallás választott el.
Harc keresztesek és szaracénok között,
Ablakfestmény a XI. Századból
A vallás persze nem csak szétválasztott, hanem össze is kötött. A középkorban a közös keresztény kultúra hatotta át Európát és adott közös nyelvet (latin) a népeknek, az egyház parancsolatai pedig mindenkire vonatkoztak. Vallási értelemben minden hívő Isten báránya volt, a keresztény irgalmasság pedig bizonyos határt szabott a nemesek hatalmaskodásának is. A zsidók és a nem keresztény népek azonban pogányoknak számítottak, s emiatt komoly hátrányokat szenvedtek el.
A korabeli gondolkodók nem harcoltak az egyház ellen, olykor azonban belülről puhították kereteit. Ilyen volt Aquinói Szent Tamás is, aki kibékítette a keresztény gondolkodást és az addig betiltott Arisztotelészi filozófiát. Számára a megismerés legalább olyan fontos volt mint a hit, és meggyőződése volt, hogy a kettő nem kerülhet ellentétbe egymással, mert hát a megismerő képességet is Isten adta. Ezzel összhangban a törvények is Istentől származnak, bennük természetes előírás a másik tiszteletben tartása: „nincs senki ugyanis, aki ne tudná, hogy az, amit nem akar, hogy vele megtörténjék, ne tegye meg másoknak”. Ezt a meggyőződést, másként a kegyelem és szeretet törvényét a Biblia is hirdeti: „Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény.” (Mt. 7.12.)
Láttuk, hogy bár az alapvető jogokat minden korszakban védték, folyton eltérően vélekedtek arról, hogy ezeknek kikre kell kiterjedniük. Mielőtt a törvény egyetemes érvénnyel rendelkezett volna e jogokról, jellemző volt, hogy egyes csoportok saját érdekeik védelmére fektették le azokat. Két példa erre az angol Magna Charta (1215) és a magyar Aranybulla (1222). Mindkét dokumentum célja az volt, hogy visszaszorítsa az abszolút uralkodó előjogai a nemesség javára. Angliai János királynak és a magyar II. Andrásnak egyaránt el kellett fogadnia, hogy hatalma nem korlátlan, a „szabadok” előjogai határt szabnak neki. A Magna Chartát az angol alkotmányos jog előfutáraként tartják számon, amely áttételesen hatott még az amerikai alkotmányra is. Ugyanígy, az Aranybulla is hatással volt a későbbi magyarországi alkotmányokra.
2. kép keresztes http://mek.oszk.hu/01200/01267/html/05kotet/05r02f12.htm