Programok

Lezárult a “TámogatLak” Roma fiatalok hajléktalanná válásának megelõzése mintaprojekt

2020.02.16

“TámogatLak” Roma fiatalok hajléktalanná válásának megelőzése mintaprojekt
(szerződésszám: FPH079/1624–10/2018, munkaszám: 381)
Finanszírozó: Fővárosi Önkormányzat
Megvalósító: Budapest Esély Nonprofit Kft.
Partner: Kisebbségi Közösségek Egyesülete
Támogatási időszak (project periode): 2018.10 – 2019.12
Budapest Esély támogatásának összege forintban: 50.000.000

A Fővárosi Önkormányzat által finanszírozott, a Budapest Esély Nonprofit Kft. által megvalósított projekt célja a cigány származású, részben állami gondozásból kikerülő, részben hajléktalansággal, vagy egyéb, szociális hátrányaiknál fogva veszélyeztetett fiatalok számára olyan többlettámogatás biztosítása volt, amelynek segítségével javul foglalkoztathatóságuk, stabilizálódik lakhatásuk, nő a társadalmi integrációra való esélyük.  A projektbe bevont roma fiatalok (18–35 év) negyvenezer forint havi rendszeres megélhetési támogatásban részesültek 2019 elejétől. A támogatás feltételeként a bevontaknak a közösen kijelölt egyéni célok megvalósításán kellett dolgozniuk. Céljaik elérésében képzések, tanácsadások és mentorok segítették őket.  

A projekt hatásvizsgalátának összefoglalója az alábbi helyről letölthető:

Kapcsolódó fájlok:

hatastanulmany 1 oldalas.pdf